A szentély csendes volt. Egyetlen nőalak álldogált a mécsestartó előtt, kezében könyvet tartva a kis rózsaablak színes üvegén táncot járó napsugarakra révedve. Szemmel láthatóan máshol járt, talán gondolataiba méllyedt, talán belső utazásra indult.
Éles csikorgás törte meg a csendet, a bejárati kapu kitárult és egy Férfi jelent meg a padok mellett.
A Nő - mint aki álmából riadt – lassan, révetegen hátrafodult, hogy megnézze a betolakodót. Felháborodott értetlenség tükröződött a szemeiben.
- Hogy tudtál bejönni?
A Férfi mosolyogni próbált, érezte, hogy megzavart valamit váratlan érkezésével.Nyitott tenyerét felfelé fordítva védekezőn emelte fel kezeit:
- Nyitva volt! Bocsánat,öö.... nagyon hideg van kint, csak melegedni szeretnék.- zavarában egyik lábáról a másikra állt - Csendben leszek, ígérem.
A Nő bosszúsan elfojtott egy sóhajt. Már megint elfelejtette bezárni a kapukat. Pedig mondták neki, hogy mostanában tanácsos lesz bezárkózni. Zord idők járnak.
A bejárat felé intett a fejével:
- A Melegedő kint van, egy helyiséggel arébb! – egész testartásával jelezte, hogy a Férfi nemkívánatos jelenléte zavarja. Arra várt, hogy kimenjen végre.
A Férfi azonban már nem figyelt rá, körbekémlelt a szentélyben, arcán elégedett félmosoly jelent meg. Halkan és lassan ejtette a szavakat:
- Tetszik nekem ez a hely! És milyen kellemes meleg van itt bent. – ezzel letelepedett az egyik padra, szemét ezután leplezetlenül a Nőn legeltetve. – És te is tetszel nekem! Mit csinálsz itt?
- EZ az ÉN szentélyem! A Legbensőbb Szentélyem! – a Nő hangjában büszkeséggel vegyes harag csendült, végigfuttata tekintetét a a szentély oldalán, míg végül meglelte, amit keresett. A kard ott volt, ahol lenni szokott, a két álló mécsestartó között, a falra akasztva. Gyorsan odaér majd, gyorsan végez vele. A férfira nézett, a férfiról pedig újra a kardjára.
A férfi követte a Nő tekintetét, majd mikor rájött, miről van szó, mosolyogva megrázta a fejét:
- Te nem fogsz bántani engem. Én sem bántalak téged!Hiszen tetszel nekem!
